Bajnai Gordon miniszterelnök jelenlétében írták alá kedden azt a szerződést, amely csaknem 6,5 milliárd forint uniós támogatást biztosít a Szegedi Tudományegyetem infrastruktúrájának fejlesztésére.
A sikeres pályázatnak köszönhetően 2011-ig csaknem 17ezer négyzetméteren új egyetemi komplexum épül, tizenegy épületet felújítanak, és több mint 1600 laboreszközzel is fejlesztik az oktatás színvonalát.
Van élet a válság után, a most elindult fejlesztések már a válságon túlra szólnak - fogalmazott Bajnai Gordon miniszterelnök Szegeden, a Szegedi Tudományegyetem 7,7 milliárd forintos beruházásáról szóló szerződés aláírása után. A miniszterelnök elmondta: Magyarország számára kiemelt cél a munkahelyek védelme, a versenyképesség fokozása. A dél-alföldi tudáspólus-program megvalósítása mindkét célhoz hozzájárul. A kormány fokozott figyelmet fordít azokra a fejlesztésekre, amelyek hosszú távon képesek megalapozni egy-egy térség fejlődését.
A Szegedi Tudományegyetem - a felsőoktatási intézmények egyik legsikeresebb pályázójaként - csaknem 6,5 milliárd forintot hívhat le műszaki-természettudományos képzési portfoliójának megújítására, a K+F+I szolgáltatások színvonalának emelésére és informatikai, valamint épített infrastruktúrájának fejlesztésére.
Az összesen több mint 7,7 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően új épülettel gazdagodik a mérnöki kar, további tizenegy egyetemi épületet pedig felújítanak. Az egyetemi Tudás-sétány rekonstrukciójának keretében lehetőség nyílik új laboreszközök beszerzésére, az informatikai, gépészeti és az elektromos rendszer modernizációjára, továbbá az akadálymentesítésre. A pályázat egyik legfontosabb elemeként új külsőt nyerhet a Szeged egyik nevezetességének számító Dugonics téri egyetemi főépület is, amely a jövőben Regionális Tudás-transzfer és Szolgáltató Központként működik.