Nagyanyám házi szörpjei kiválóak voltak, most pedig idézik a gyerekkort és kellően frissítenek.
Bodza szörp
Hozzávalók:
10db bodzavirág
70dkg cukor
2db citrom
1/2 doboz citrompótló
5 liter víz
Elkészítés:
A frissen szedett szép kinyílt bodzavirágot jól megmossuk. A citromot
szeletekre vágjuk. A cukrot és a citrompótlót 5 liter forró vízben
felolvasztjuk, majd kihűtjük. Majd a bodzavirágot beletesszük egy 5
literes befőttes üvegbe és ráöntjük a kihűlt szirupot. 3-4 napig szoba
hőmérsékleten állni hagyjuk.
Tanácsok:
Meleg nyári napokon hűtve nagyon finom. Egészséges ital, mert sok benne a
C vitamin.
Elkészítési idő: 15 perc
Bodza üdítő:
1 5 l-es befőttes üveg
körülbelül fél kg cukor
körülbelül 2 dl citromlé
2-3 egész citrom
4-5-6 bodza virág
4,5 l víz
Azért nem tudok pontos adatokat mondani, mert úgy tanultam, hogy az
uborkás üvegben a saját szám ízének finom limonádét kell készíteni, és
ehhez adni a hozzávalókat. Tehát elkészítem a limonádét, a bodza virágokat
óvatosan megmosom, lecsöpögtetem és a limonádéhoz adom. A citromokat is
alaposan megsúrolom, vékony karikákra vágom, és a virágok tetejére teszem.
Az üveget lefedem, néha megkavarom. 2 nap alatt kész a finom üdítő.
Tartósítani nem kell, mert szerencsére nagyon hamar elfogy!
Almaszörp (Főzött szörp) Elkészítési idő: 40-60 perc
alma, kristálycukor, citrom, szegfűszeg, fahéj
Elkészítés: Az almaszörp készítéséhez a legmegfelelőbb a kissé savanykás
ízű, ún. borízű alma. A jól megmosott almákat négybe vágjuk, és azonnal
citromos hideg vízbe tesszük, hogy ne barnulhassanak. Ezután az almát
zománcozott lábasba tesszük, annyi hideg vizet öntünk rá, hogy ellepje, és
puhára főzzük. Finom szűrőn vagy ruhán keresztül átszűrjük. Pontosan
lemérjük a kapott almalevet, és minden liter léhez számítva 50 dkg
krisztálycukrot veszünk, amelyet a lébe keverve erős tűzön felforralunk,
majd takaréklángon még 25-30 percig főzzük. Főzőedényében hagyjuk kihűlni,
majd üvegekbe téve, kevés szalicilt hintünk a tetejére és légmentesen
lezárjuk. Ízlés szerint az alma főzésekor fűszerezhetjük kevés
szegfűszeggel, fahéjjal, reszelt citromhéjjal is.
Akácvirág-szörp
70 dkg akácvirág, 6 l víz, 3 közepes citrom, 25 dkg akácméz, 1,5 kg cukor, 1 ek aszkorbinsav, szalicil
Elkészítése: A virágot 15-20 percre vízbe teszem, erősen rázva kimosom a
bogarak miatt. A cukrot kevés vízzel feloldom lángon, majd a többivel
felöntöm, belekarikázom héjastul a citromot, beleöntöm a citromsavat, és
amikor kezd hűlni az akácmézet is elkavarom benne. majd legvégül a
virágokat. 2-3 nap alatt összeérnek az ízek, ekkor beleszűröm tüllön a
kifőzött üvegeibe.
A szalicilt itt sem bele keverem, mert erősen rákkeltő, hanem az üveg
nyakát záró celofánra kenem szét, arra terítem a következő réteg celofánt,
vagy az üveg külső száját kenem át alaposan vele, ha más zárást adok neki.
Rendkívül ízletes, és különleges üdítő készíthető belőle, és nyári italok
keverésénél is gondolhatunk rá!







