A jelentkezéshez kattintson tovább!
Két naposra bővült programunk! (A rendevzényre való jelentkezéshez honlapunkon is kell regisztrálni)
Mivel várjuk Önöket az Alma Mater Weekend és Egyetemi Sportnapon?
Június 20-án az SZTE Alma Mater tagok két vetítésen vehetnek részt kedvezményesen a Belvárosi Moziban.
16.00 órakor kezdődik az Utazás a Föld középpontja felé című 3D-s családi filmvetítés, melyre 850 Ft a belépő,
18.30 órakor pedig a Vakság című filmet nézhetik meg, mely José Saramago könyvéből készült, főszereplője Julian Moore. Erre a vetítésre a jegyár 600 Ft egységesen mindenkinek (a kedvezménykártya nélkül is).
A vetítéseken előzetes jelentkezéssel illetve helyszíni regisztrációval vehetnek részt.
Június 21-én az SZTE Sportközpontban (Hattyas sor 10.) különböző hagyományos és különleges sportot próbálhatnak ki az érdeklődők.
A gyerekeket egész napos programmal várjuk: ugráló vár, arcfestés, sportversenyek, ügyességi versenyek, a Balga zenekar táncháza, kerékpáros ügyességi pálya.
Azok a felnőttek, akik a könnyedebb mozgásforma hívei jóga, intim torna, nordic walking és salsa órák közül választhatnak.
A kultúrára szomjazókat ezen a napon sem hagyjuk cserben, az érdeklődők az Artstab élő könyvei tekinthetik meg.
A Simogatóban a Tappancs Alapítvány várja az érdeklődőket és az örökbe fogadókat katalógussal és egy igazi családbarát kutyussal.
Ebéd után a Láss Csodát fantasztikus capoeira bemutatójára várunk kicsiket és nagyokat.
A rendezvény 10-15 óráig tart, minden programja ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött (www.sztealmamater.hu)!
Az első 250 regisztráló vendégünk egy marhapörköltre a helyszínen. Aki igényli, bográcsozhat is, melyhez helyet biztosítunk.
További információ: www.sztealmamater.hu, info@sztealmamater.hu.
A műanyag palackok kupakjait ne dobja ki, hozza el, és csináljon belőle társasjátékot, vagy jótékony célra dobja be a gyűjtőkbe!
Médiapartnereink: RádióMi, Rádió Plusz
Partnereink: SZTE Sportközpont, SZTE Ajándékbolt, Universitas-Szeged Kht., TánCentrum, Láss Csodát- lass-csodat.hu, Balga Zenekar, Belvárosi Mozi, Szegedi Tudományegyetem, Tappancs Alapítvány, JATE Klub, Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság, Ifjúsági Vöröskereszt, Kreatív Műhely, Artstab, MozgásMánia Stúdió& Szépségszalon, Szegedi Játszóház (Újszeged)
A programok eső esetén is meg lesznek tartva a meghirdetett helyeken, csak zárt térben!
A regisztrációkat június 19-éig várjuk az info@sztealmamater.hu e-mailre, vagy a május 18-tól élő linkre kattintva lehet elérni az elektronikus regisztrációt.







