SZTE: 289 milliót zárol a szaktárca

289 millió forintot zárol a Szegedi Tudományegyetem idei büdzséjéből az Oktatási és Kulturális Minisztérium. A szaktárcának a költségvetés vártnál nagyobb hiánya miatt 7 milliárd forintot kell spórolnia, leginkább a felsőoktatáson.

A gazdasági válság miatt 7 milliárd forintot zárol idei költségvetéséből az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM). A kormány a vártnál nagyobb idei költségvetési hiány miatt 60 milliárd forintot akar megtakarítani a minisztériumok idei működési költségeiből.

Az OKM 7 milliárdos mínuszát nagyrészt az egyetemek érzik meg: 2,7 milliárdot vesznek el a felsőoktatási támogatásukból, míg például a közoktatásra szánt keret nem csökken.

Az oktatási tárca nyilvánosságra hozta azt a listát, amelyen szerepel az egyetemeknek 2009-ben előirányzott állami támogatások összege és a most zárolt pénzmennyiség is. Ebből kiderül: a Szegedi Tudományegyetem támogatásából zárolta az OKM a második legtöbbet, 289 millió 431 ezer forintot. Ez az egyetem idei tervezett költségvetésének (53,7 milliárd forint) nagyjából fél százaléka.

Arányaiban jóval többet vontak el például a Színház- és Filmművészeti Egyetem büdzséjéből – ennek 1,5 százalékát zárolták –, de az Eötvös Loránd Tudományegyetem vesztesége is egy százalék, mintegy 280 millió 620 ezer forint. A legtöbbet a Debreceni Egyetemtől zároltak, 324 millió 920 ezer forintot. A Pécsi Tudományegyetem egyelőre 246 millió 380 ezer forinttal nem gazdálkodhat.

Az OKM intézkedése azért hozza különösen nehéz helyzetbe a felsőoktatási intézményeket, mert azok a közelmúltban éppen anyagi segítséget kértek a szaktárcától – a forint drasztikus gyengülése az euróval szemben ugyanis hatalmasra duzzasztotta az egyetemek hiteleinek, kölcsöneinek törlesztőrészleteit.

Rudas Imre, a Magyar Rektori Konferencia elnöke szerint a zárolt pénzt elvileg visszakaphatják az intézmények, de erre a jelenlegi gazdasági helyzetben kevés esélyt lát.

 

forrás: www.delmagyar.hu

Eseménynaptár