Rendezvények, programok
A már meglévő egyetemi hagyományok ápolása mellett rendezvényeinkkel és az SZTE Alma Mater díjjal újakat is kívánunk teremteni, és társadalmi szerepvállalásunkkal, jótékonysági rendezvényekkel, adománygyűjtésekkel kívánjuk az Egyetem jó hírnevét öregbíteni, és az SZTE Alma Matert népszerűsíteni. Immáron második alkalommal került megrendezésre az SZTE Alma Mater végzősöket összetoborzó rendezvénye a Végzősök Éjszakája. Mindig rendhagyó eseménnyel várjuk a hallgatókat.
Első alkalommal éjszakai kalandtúrán vehettek részt a vállalkozók a Füvészkertben, ahol a feladatok megoldása során egy komplett hideg vacsorát fogyaszthattak el az aperitívtől a desszertig. Ezt követően a Csillagvizsgáló volt a helyszín, ahol közös csillaglesen vehet részt mindenki kellemes zene és hozzáértő előadások, beszélgetések kíséretében.
Idén a „Deszkás buli” során elkészült az Alma Mater graffiti, ami a sportpályát díszíti ezen túl, volt deszkás bemutató, beatbox, zsíros deszka és forró italok. tovább »Az SZTE Alma Mater tagjai számára a „85 éves a szegedi felsőoktatás” ünnepségsorozatához kapcsolódóan 2006. november 9-én SZTE Alma Mater Találkozót és Továbbképzési Nyílt napot szervezett a TIK-ben.
Ide első sorban azokat vártuk, akik szívesen találkoztak régen látott ismerőseikkel, akiket érdekelt, mennyit változott korábbi tanulmányainak színhelye, illetve azokat, akik az egyetem legújabb képzési és továbbképzési lehetőségeiről elsők között kívántak tudomást szerezni.
tovább »Igazi családi megmozdulás. Az ünnepségen bábosok és zenészek szórakoztatták a gyerekeket.
Idén először hirdettük meg az Alma Mater rajzversenyt, amelynek eredményét az ünnepségen hirdettük ki, és a díjakat maga a Mikulás adta át. A program ideje alatt kézműves foglalkoztatón is kipróbálhatta magát minden résztvevő. A programot idén is a közös puttonyfosztogatás zárta. tovább »
Örömmel csatlakoztunk az egyetemi szervek által közösen indított, a környezettudatos magatartást népszerűsítő karácsonyfabérléshez. Az Alma Mater tagok előjegyzési lehetőségükkel élve a nagy közönség előtt egy nappal választhatták ki karácsonyfájukat. A január elejéig visszahozott fák azóta a Füvészkertet , illetve az egyetem környéki tereket parkosítják. tovább »Június közepén immáron harmadik alkalommal került megrendezésre családi és sportnapunk.A rendezvény célja, hogy egy nyárköszöntő szabadtéri rendezvényen kellemes időtöltési lehetőséget biztosítson a tagok és családjaik számára. Egyéni és csapatversenyekkel, szabadon kipróbálható különleges sportokkal, kézműves játszóházzal és bemutatókkal várjuk a szabadidejüket aktívan eltölteni kívánókat. tovább »A tavaszi országos állásbörze alkalmával minden évben ünnepélyes keretek között kerül átadásra az alumni szervezet díja. A díjat mindig egy olyan regionális cég kapja, amely valamilyen formában kiemelten támogatja az Egyetemet illetve volt hallgatóit. tovább » |  |